8. fejezet

- Velnias úr... kérem keljen – hallottam egy női hangot magam mellől.

Mivel a hang nem szűnt kinyitottam a szemem és észrevettem, hogy teljesen meztelen vagyok. Egy fiatal, szőke hajú csaj keltegette a mellettem fekvő Velniast. Lassan ráeszméltem, hogy a kanapén fekszünk, ami elég nagy volt ahhoz, hogy kényelmesen elférjünk rajta. Ő mellettem aludt, félig rajtam. Az egyik kezemet maga alá temette, amit óvatosan kihúztam és oldalba böktem.

- Csak öt percet, angyalom. Jane, mond meg annak, aki rám vár, hogy várjon tovább – motyogta halkan és vakon intett egyet a -szerintem legalább is- aktakukacnak.

A csaj kiment és halkan becsukta maga mögött az ajtón. Venias kinyitotta gyönyörű szemeit és még szorosabban ölelt magához. Ösztönösen bújtam a karjaiba, csak akkor jutott eszembe, hogy nem adtam át neki az üzenetét. Vállat vonva kezdtem karcolgatni a körmeimmel a vállát, mire Velnias a hajamba temette az arcát.

- Most befizethetem pszichológushoz...- mondta, hallottam a hangján, hogy mosolyog.

Erre nekem is nevetnem kellett. Olyan régen nevetettem már igazán. Az eddigiek csak maszkszerű kényszerröhögések voltak, de az akkor nem, igazi szívből jövő volt és ezt ő is hallotta.

- A Szállító keres.

Összevont szemöldökkel nézett le rám, majd felvette azt az imádni valóan helyes félmosolyát és a hasamat kezdte simogatni. Végül elégedetten megcsókolt, ugyanolyan delejez hatása volt rám, mint mindig.

- Akkor el kell halasztanunk a terveimet – mondta legörbült szájszéllel, még akkor is hihetetlenül aranyos volt.

- Majd bepótoljuk – nyugtattam meg megcsókolva.

Végül kénytelen voltam elengedni. Gyorsan elment zuhanyozni, én pedig egy takarót magamra terítve hallgattam a víz csobogását. A szívem repesett az örömtől és a mámortól, míg az agyam már aggódott. A két hetes határidő túl közelinek tűnt és fenyegetően meresztette rám a hatalmas, vörös szemeit. Féltem a holnaptól, de élvezni akartam a mát is. Velniassal akartam maradni, hisz szerettem őt, mindennél jobban. Tudtam most már, hogy ő is így érez irántam.

Akkor miért teszi ezt velem apám? - kérdeztem magamtól.

Hihetetlenül gyűlöltem abban a pillanatban és azt kívántam, bárcsak sosem lettem volna a maffia tagja, bárcsak sosem kellene elhagynom azt a férfit, aki szeretek még az életemnél is jobban.

A másik oldalamra fordulva kibámultam a hatalmas ablakon. Már javában benne járhattunk a napban, mivel fullasztóvá kezdett válni a hőség. Már majdnem olyan volt, mintha nyár lenne, de a fák utolsó virágai még csak akkor hullottak le. Hirtelen egy puha száj tapadt a nyakamra. Az ijedségtől összerezzentem, majd ellazultam, amikor megláttam, hogy csak Velnais az.

- Aludj egyet... vagy gyere le. Ehhez te is értesz, hogyha van kedved. Utána elmegyünk valahová, rendben? - kérdezte azokkal az átható, kék szemeivel.

- Persze – motyogtam.

Utolsó puszit nyomott az ajkaimra és távozott. Igazából semmi életkedvem nem volt, nem akartam semmit sem csinálni. Mivel viszont nagyon melegem lett, így meg kellett keresnem a légkondi kapcsolóját. Valószínűleg komikus látványt nyújthattam egy takaróba burkolva, ahogyan a falat tapogatom egy kapcsolót keresve, amit végül egy távirányítóba beépítve találok meg, Még jó, hogy nem látott senki. Elindultam lezuhanyozni, a víz mindig is jó hatással volt az idegeimre. Ellazítottam minden izmomat és megnyugodtam egy kicsit.

Miután eléggé kiáztattam magam elindultam ruhát keresni. A szekrényben a lehető legvisszafogottabb ruhák közé tartozott az az összeállítás, amit végül választottam. Egy farmer miniszoknyát és egy elég keveset takaró toppot húztam. Felvettem a listámra, hogy finoman meg kell említenem Velniasnak, hogy a kurvák ruháit nem szívesen hordom. A sebemre új gézlapokat ragasztottam -amiket a fürdőszobában találta-. Mivel nem szerettem volna védtelenül összefutni Malay-al, vagy bármelyik vadásszal a folyosón, elkezdtem kutatni valamilyen fegyver után.

Nem hagyhatta el a pisztolyomat... nálam volt... ide kellett valahova raknia... - gondoltam szabályosan felforgatva a szobámat.

Végül az éjjeliszekrény egyik fiókjában találtam meg a fegyveremet és egy kést egy hatalmas csomag fájdalomcsillapító mellett. Gyorsan magamhoz véve őket elindultam a folyosókon. Már majdnem teljesen pontosan tudtam, hogy hol van Velnias szobája. Feltűnt, hogy útközben csak egy-két pasival találkoztam, akik csodálkozva végigmértek, de inkább békén hagytak.

Mikor elértem azt a bizonyos ajtót felemeltem a kezem és bekopogtam.

- Gyere csak, drágám – hallottam Velnias hangját.

Abban a pillanatban ismét madarat lehetett volna velem fogatni. Széles mosollyal léptem be. A dolgozószoba tele volt testőrökkel, de valamiért furcsán kettéoszlottak, az öltözékük is más volt. A hatalmas íróasztal keresztben volt, Velnias ült az egyik, egy idegen pedig a másik oldalon. A testőrök hada kettéváltak, az egyik a szerelmem mögött állt, ők fekete öltönyt és makulátlan inget viselt. Míg a másikon tíz-tizenöt vadász és bérgyilkos állt, talpig fehérben, akár csak az a férfi, aki az asztal másik oldalán ült. A falap közepén egy fehér csomag volt, kb. két tenyérnyi. Fel volt hasítva, de még érintetlen volt.

- Áh... pont jókor, Angel – mondta Velnias. - Ő itt a Szállító és fordítva.

Mosolygott, mégis fagyosnak éreztem a levegőt. Az ellenségesség hegyei úszkáltak minden felé, a semmi is szikrázott. A testőrök, sőt még Szállító is a fegyverét markolta a zsebében, miközben hideg vigyort eresztett meg felém. A férfi már a negyvenes évei elején járhatott, arca kicsit ráncos volt, de ennek ellenére kisportolt és arisztokratikus tartása volt. Haja tökéletesen lesimítva állt, mintha minden egye szálát egyenként állították volna be. Látszott rajta az idő és a fáradság, viszont valami hihetetlenül elszánt barna szemeben. Ugyanakkor valami fenyegető és félelmetes vette körül a lényét.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek – állt fel, hogy kezet rázzon velem.

Szerencsére még sosem láttam és nem is ismert fel engem. Apám elég gyakran válogatta a beszállítóit, mivel általában mindig mindenkiben talált valami hibát, amit aztán elfogadhatatlannak nagyított és kitette az embereke szűrét. Igazából én is ilyen voltam, bár nem annyira kegyetlen és szarkasztikus, mint ő.

Ekkor Esme rontott az ajtón. Rövid, fekete nadrágot és kék pólót viselt, ami finoman tapadt a testére. Haja akkor is lágyan omlott a hátára és a vállára, arca még mindig olyan volt, mintha valami természetfeletti lény lenne.

- Bocsika a késésért, feltartottak – mondta és odalibbent a bátyja foteléhez.- Szia Angel. Mit hoztál ma nekünk?

Olyan természetes , mégis csodás volt, ám a Szállító arca még mindig fagyos maradt, mint Szibéria.

- A szokásost. Viszont ami azt illeti... megtámadták a szállítmányt a másik oldalon hajnalban – magyarázta tárgyilagosan.

Tudtam, hogy apám területét értette a „másik oldalt”. Hogyha két maffiózó összekap egymással, akkor az embereik, a beszállítóik és mindenki hadba áll. Ez azóta szabály volt, amióta világ a világ. Elég primitív, hogy ott tesznek keresztbe egymásnak, ahol csak tudnak, de ez nagyon is jól esik neki. Elvégre miért csinálnák másért?

- Tudom... akadt egy kis gond Knox-al az utóbbi időben, de megoldom majd – válaszolta a homlokát dörzsölve Velnias.

Fájdalmas tőr hatolt a szívembe, alig kaptam levegőt, mintha egy elefánt ült volna a mellkasomon. Ismét belém hasított a félelem a jövőtől. Velnias másik felére sétáltam és a háttámlájára támaszkodtam. Éreztem, ahogyan a vadászok szemei a hátamba fúródnak.
- Igen, de így kétszeresére nőttek az árak.
A szerelmem szemei megvillantak. Ujjait az asztalra helyezte és lassan felemelkedett, elég félelmetes látványt nyújtott. Hirtelen pokoli dühös lett, látszott a mozdulatain. Izmai megfeszültek, amikor Esme a vállára tetet és finom mozdulattal visszanyomta a fotelba.
- Csss... - súgta neki észrevehetetlenül.
Gondoltam, hogy Velnias nem tűr változtatást az engedélye nélkül, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Hogyha valamiből kevesebb van, az értelemszerűen drágább is lesz. Az igaz. Hogy előre értesíteni kellett volna a vezért, vagy az illetékest ilyen ügyben. Esetleg segítséget kérni.
- Itt az árakat én szabom. Nem pedig te... vagy megkívánod szegni a megállapodásunkat? - kérdezte egy hatalmas levegővétel után.
A Szállító arca megrezdül, valószínűleg látta, ahogyan Velnias keze szép lassan a zsebébe csúszik és ráfonódik a pisztolyára. A félelem apró szikrája kezdett pattogni a tekintetében, a helyében én is féltem volna a szikrázó szemű maffiózótól. Észrevette, hogy Esme milyen fesztelenül ül még abban a hideg környezetben is, viszont az arca teljesen komoly volt.
- Tekintve, hogy egy büdös szót nem szóltál arról, hogy megtámadtak: az áremelkedés nem vonatkozik erre a körzetre – mondta a lány rutinosan, egyik kezét kinyújtotta hátra.
A nemrég látott szőke hajú csaj a kezébe nyomott egy pisztolyt, amit Esme lágyan az ölébe csúsztatott.
- Nézzétek... nem verhetem magam puszta formaságok miatt önköltségekbe, a többi felvásárlónak semmi gondja nem volt az emelésekkel. Hogyha ezt ti sokalljátok... - kezdte a Szállító megfontoltan.
- Válaszút elé szeretnél minket állítani? - tudakolta közbevágva Velnias, láttam, ahogyan Esme keze még mindig a vállán van. - Nem vagy abban a helyzetben jelenleg...
Egyik kezét felemelte és a mutatóujját a fehér porba mártotta, majd egyszerűen lenyalta. Pár pillanat után a húga is így tett. Velnias rám nézett és intett egyet.
- Csak tessék... kóstolótól semmi bajod nem lesz.

A kezem egy kicsit remegett, amikor lenyaltam róla a drogot, volt benne valami furcsa. Apám egyik beszállítója kóstoltatta meg mindig velem is az áruját, hogy bizonyítsa: nem tett bele semmi ártót. A Szállító neki még csak a közelében sem volt, persze tiszta volt az anyag, de egy kicsit furcsa is. Hogyha a maffiában egy vezér nem megfelelő drogot ad át a terjesztőinek, akkor oda a hírnevének, ami még a pénznél. Nem véletlenül volt az anyagnak a másik neve a fehér fizetőeszköz. Minden maffiózónak meg van a maga specialitása, amiben a legnagyobb hálózatot építette ki. Hogyha ez a hálózat megromlik, akkor az a muki halott lesz bizonyos időn belül, ezért ellenőrzik személyesen az árut a vezérek.

- Honnan van? - kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Mexikói, az egyik legjobbtól – jött a válasz a Szállítótól.
- Mi a baj, drágám? - tudakolta Velnias közelebb húzva magához.
Apám szállítója azt is elárulta, hogy milyen anyagokkal lehet manipulálni a drog állagát, színét és mennyiségét is úgy, hogy csak az igazán figyelmesek vegyék észre. Abban is volt valami, ami kicsit durvább volt érintésre, mint maga az anyag és másmilyen íze is volt.
- Valamivel hígítja – súgtam a fülébe.
Velnias szemei ismét villantak egyet és furcsa kézmozdulatot tett Esme felé, aki egy kicsit elpirult arccal ismét belekóstolt a drogba. A bátyja is így tett, de akkor már hosszan elízlelgette, végül összevonta a szemöldökét.
- Milyen szart akarsz ránk sózni? Jane, adj valami piát gyorsan! - mondta szigorúan.
A csaj három percen belül odanyújtott neki egy pohár italt, majd Esme-nek is. Nekem valamiért vizet hozott,a mit elfogadtam és egy perc alatt eltüntetem. Észre sem vettem addig, hogy milyen szomjas vagyok.
- Jane... kísérd ki az udvarra Angelt, ameddig mi beszélgetünk – kérte Esme mosolyogva .
A csaj óvatosan bólintott, majd intett egyet az ajtó felé. Tudtam, hogy esélyem sincs nemet mondani, miután Velnias gyorsan puszit nyomott a számra és meglökött egy kicsit. Biztosra vettem, hogy ebben a beszélgetésben nem a szavak, hanem a fegyverek fognak beszélni. Jane előzékenyen előre engedett mindkét ajtón, így kijutottunk a napsütésben fürdő parkba. Jó volt teleszívni a tüdőmet a friss, tavaszi levegővel. Kicsit elmerengtem azon, hogy Esme fiatal kora ellenére mennyire otthon van a maffia ügyiben, akár csak a négy, öt évvel azelőtti önmagamat vetítették volna magam elém. Pont annyi tűz éget benne, csak ő nem akart olyan kétségbeesetten menekülni ebből a környezetből. Lassan végignéztem Jane-en. Magassarkút hordott, szűk farmerral és kosztümkabáttal. Igazából nem volt csúnya, csak a fekete keretű szemüvegét kellett volna kontaktlencsére cserélnie és a haját kiengednie. Már kívülről is túl műveltnek tűnt ahhoz, hogy egyszerű csicskás legyen egy maffiavezérnek
- Mióta dolgozol Velniasnak? - kérdeztem leülve az egyik padra.
- Huszonöt éves korom óta... már két éve – mondta kicsit meglepetten.
Feszengve nézett le rám vastag szemüvege mögül.
- Az sok idő. Jól bírod mellette. Egyébként Angel vagyok – mutatkoztam be késve.
Jane elmosolyodott és leült mellém. Arca kicsit kipirosodott, valószínűleg eszébe jutott az amit az ébredésemkor látott.
- Tudom, ahogyan mindenki ebben a házban. Velnias úr mindenkinek megmondta, hogy egy rossz nézés feléd és annyi bárkinek.
Tehát ezért nem szóltak hozzám a folyosón, nem tőlem, hanem Velnias haragjától féltek. El tudtam képzelni miket tehetett eddig, hogyha még látatlanban is így szót fogadtak neki az emberei. Addig csak apámnál tapasztaltam ilyet, de ahogyan hallottam hogyan beszél Jane róla, megállapítottam, hogy ő is pont olyan temperamentumos, mint az édesapám.
- Mi vitt rá, hogy itt dolgozz? - kérdeztem végigmérve a hatalmas házat.
Valamiért nem értettem hogyan képes egy épeszű ember, önszántából a maffiának dolgozni. Egyáltalán hogyan állhat szóba valaki ilyen emberekkel? Nekem nem volt választásom, de ha lett volna biztosan nem azt az utat választom, mint amit akkor jártam. Gyűlöltem magam azért, mert olyan családba születtem. Viszont hogyha nem lenne az alvilág sosem találkoztam volna Velniassal, így inkább nem szóltam semmit.
- Akkor jó ötletnek tűnt... - motyogta Jane.
Kutatóan lestem rá, mire vontatottan kibökte:
- Igazából... Velnias miatt... persze tudom, hogy esélyem sincs nála, ő csak az olyan szépségeket szereti, mint te. Tiszta őrült vagyok, tudom. Soha senki nem tenne meg ennyit egy olyan férfiért, aki még csak rá sem néz. Ennyi szennyt senki sem visel el, a fegyverekről nem is beszélve.
Megsajnáltam hirtelen, annyira elkenődöttnek tűnt. Viszont kicsit féltékeny lettem, nem akartam, hogy Velnias valaha másé legyen, ő az enyém.
- Figyelj... hogyha Velnias nem is, de egy srác biztosan felfigyel rád. Mondjuk ha kicsit több önbizalmad lenne... minden pasi felfigyel egy magabiztos csajra.
El sem hittem volna, hogy valaha egy önbizalom hiányos lánynak fogok tanácsot adni.
- Én meg az önbizalom, két különböző dolog – tiltakozott Jane.
- Dehogy is. Próbáljunk ki valamit... Vedd le a kabátot és engedd ki a hajad – ajánlottam kedvesnek szánt mosollyal.
Kicsit tétovázott, majd mivel -szerintem- meggyőzőnek találta a vigyoromat, levetette a kosztümkabátját, ami alatt fehér inget viselt. Amint kiengedte a szőke haját, az finom csigákban omlott a vállára. Igazából tényleg jól nézett ki.
- Oké... nincs véletlenül kontaktlencséd?
Jane szemei kitágultak, mintha valami rosszat mondtam volna.
- Van, de a szemüveget jobban szeretem... - vallotta be egérhez hasonló hangon és előhúzott egy kis dobozt a zsebéből.
- Nem baj, rakd csak be – unszoltam és lekaptam róla azt az ocsmány szemüveget.
Amint lecserélte, olyan volt mintha egy teljesen más ember állna előttem. Kicsit furcsa volt, hogy ilyen dolgoktól ennyire más személyiségnek látszott.
- Oh... nagyon jó. Még csiszolsz kicsit a stílusodon és tökéletes lesz. Például a beszéden... nem kell mindig a jó kislányt adni, oké? Simán lehetsz csak önmagad.
Alig fejeztem be a mondatot, megjelent a felénk közeledő Velnias. Ingén vérfoltokat láttam, kezében fegyvert, amit útközben kecsesen az egyik fa tövébe dobott. Arcán helyes mosoly húzódott, amint odaért hozzám magához ölelt és megcsókolt. Hallottam ahogyan Jane meglepetten felnyög mellettünk, de nem igazán foglalkoztam vele.
- Most már sokkal jobb. Ennyi hülyét egy helyen... - morogta, majd Jane-re lesett és kitágultak azok a gyönyörű szemei.
Rám nézett azzal a tipikus „mit csináltál már megint?” nézéssel. Aztán tetőtől talpig végigmérte a legújabb „művemet” és elismerően bólintott.
- Jane, kérlek menny be és felügyeld a takarítást – mondta nagyot sóhajtva.
- Igen, köszönök mindent, Angel – motyogta a csaj, azzal elment az ajtó felé.
Velnias miután távozott felnevetett. Ujjai játszani kezdtek a hátamon.
- Fél órára hagylak magadra és egyből megrontod a könyvelőmet.
Én is felröhögtem erre és még szorosabban bújtam hozzá. Olyan jó és tejes érzés volt, amikor vele vagyok. Nem fogható semmihez a világon.
- A világ sosem lehet elég romlott.
Leült a padra és az ölébe húzott. Olyan látványt festhettünk úgy, mint két szerelmes tini, bár ezt szerintem ő sem bánta. Szorosan magához ölelt és a fülembe súgta azt szót, amitől hatalmasat dobbant a szívem:
- Szeretlek.
- Én is téged – válaszoltam elmosolyodva.