"Emlékezz rám, mikor fúj a szél
Emlékezz mikor minden véget ér
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem
Emlékezz, mennyire szerettél
Mennyire fájt, mikor elmentél
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem"
/Children of Distance/




2011. március 29., kedd

10. fejezet/2

     
    Velnias minden nyomás ellenére önelégülten
    elvigyorodott, kezét a hasamon tartva. Oké akkor egy kicsit nehezteltem rá, ezzel még rontott a helyzeten. Persze neki minden jó volt akkor már. Apámról elhíresült az a tény, hogy a család neki mindennél fontosabb és hogyha a szívem alatt hordom az unokáját, akkor hagynia kell, hogy együtt leszek, azzal akit szeretek. Édesapám várt egy pillanatot, majd egy nem éppen óvatos mozdulattal eltávolította maga elöl Briant és nekitámadt Velniasnak.
    - Te, mocskos Petterson, elveszed a feleségül a lányomat, ha nem elintézem, hogy soha többé nem fogsz nőre nézni! - ordította magából kikelve az én szűkszavú apám.
    Általában alig szól valamit, még a legrosszabb helyzetben sem. Magának való ember, mindig is az volt. Furcsa, hogy Bri-al mindig el tudott beszélgetni, akár órákig is. Ő mindig szinte rajongva dumált róla. Biztosan sokat vigasztalta miután én eltűntem. Kicsit érdekes az ő kapcsolatuk, mintha bensőségesebb lenne köztük viszony.
    Velnias boldogon és fesztelenül a pofájába röhögött és meghajolt, majd hozzám lépett és letérdelt. Megragadta a kezemet és mélyen a szemembe nézett. Még mindig delejező, hipnotikus hatással volt rám.
    - Angel Lilyana Knox, hozzám jössz feleségül? - kérdezte tiszta hangon.
    Bár nem igazán így képzeltem el a lánykérésemet, de mivel egyikünk sem képes átlagos, hagyományos dolgokat tenni: úgy volt jó, ahogyan volt. Néhányszor álmodoztam róla kiskoromban, hogy a tengerparton, naplementekor a szőke herceg majd feleségül kér és egy hatalmas kastélyban fogunk élni majd. Viszont a fekete maffia vezér, Ferrarin és a hatalmas ház is tökéletesen megfelel.
    - Igen – suttogtam feldobbanó szívvel.
    Velnias körül nézett, majd felemelte az ujját és a fogával kecsesen lehúzta a saját gyűrűjét. Elégedett vigyorral tolta rá az én gyűrűsujjamra. Kicsit lötyögött rajta, de ez hidegen hagyott.
    - Majd olyat kapsz, amilyet akarsz – mondta felállva, szorosan magához szorított. - Szeretlek.
    Annyira jó volt a karjaiban lenni, végül Brian torokköszörülésére eszméltünk fel.

9 hónap múlva

A kórház hófehér ajtaján négy férfi rontott be, mögöttük két lány sietett. Mindegyik erősen zihált a futástól, de közülük a két maffiavezér tisztes távolságot tartott egymástól. Bill idegesen lépett a pulthoz, hogy megtudja hol van Angel. Velnias várakozóan dobolt a lábával és segítségért fordult húgához.
    - Semmi baja nem lesz... - mondta el már ezredszerre a lány a bátyjára mosolyogva.
    Ez azonban őt hihetetlenül nem hatotta meg, aggódott a feleségért és a fiáért. Stefan mérgesen fújt egyet és remegő kezekkel begombolta a sebtében felvett öltönye gombjait. Gyakorlottsága ellenére még rajta is látszott az izgalom.
    - Nyugodjatok már meg, Angel ügyes lány – próbálkozott Brian is, mire két villámló pillantást kapott.
    - Fogd már be – mordult rá Stefan és Velnias egyszerre.
    Mikor már pattanásig feszültek az idegek Bill visszatért és az egyik ajtó felé mutatott. A kis csapat egy emberként indult meg újra utána.
    - Itt leül mindenki, Knox a másik oldalra – motyogta a férfi az idős vezérre mutatva.
    Stefan morgott valamit, majd végül helyet foglalt Brian mellett. Szikrázó, fekete szemeivel bizalmatlanul méregette Velniast, aki szakadatlanul nézte azt a bizonyos ajtót. Abban a percben félre tették az egymás iránt érzett végtelen utálatukat, amit már kilenc hónapja halmoznak. Pedig legszívesebben mindegyikük előtte volna a másikat. Brian másfél perc után unottan kezdett malmozni az ujjaival, Bill fa arccal lapozgatta a kirakott szaklapokat, Esme pedig a vállára dőlve hatalmasat sóhajtott. Jane húsz perc után felugrott Velnias mellől – aki még mindig retina bokszolt az ajtóval – és a főnökére nézett.
    - Hozhatok esetleg valamit?
    - Wi... kávét. - mondta halkan amaz.
    Angel öt hónapja megtiltotta neki az ivást, azzal fenyegetve, hogy ha egy korty alkoholt is fogyaszt soha többé nem áll vele szóba. Az ifjú Petterson pedig, ismerve felesége makacsságát, leszokott az italról. Brian ajkára mosolyt húzott ez a megszólalás, mivel ő ismerte a pár között lezajló enyhe csata összes részletét a téma miatt.
    - Az én édes, kedves, aranyos, drága apósom mit kér? - fordult Stefan felé Velnias.
    Az öreg arca pár árnyalattal vörösebb lett, tudta, hogy a veje, csak cukkolásól mondta ezt az egészet. A lánya ugyanis kikötötte, hogy azonnali hatállyal kössenek békét, ezzel véget vetve
a maffiaháborúnak. Azóta hónapok óta el kellett viselnie, hogy a másik örökösen provokálja, ahányszor csak hétvégén meglátogatta a csemetéjét.
    - Teát kérek Jane. Brian, neked is jó? - terelte a témát gyorsan, mire a mellette ülő fiú csak bólintott és elmélyülten nyomkodta tovább a mobilját.
    Brian utált várni, neki mindig, minden azonnal és akkor kellett, amikor ő akarta. Már nagyon várta fogadott húga kisfiát – még ha az apával nem is ápolt túl jó kapcsolatot - ,mert aminek a lány örült, annak ő is. Csak azért fohászkodott, hogy ne legyen a pici egy tipikus Petterson.
    Bill és Esme nem kértek semmit, ők elvoltak magukban. Miután Velnias hosszas viták és tányértörések után áldását adta a kapcsolatukra, nem szerették volna átlépni a fiú által gondosan felállított határokat. Esme Angel legjobb barátnője lett – amit Bri nem igazán nézett jó szemmel – ,így ő is tövig rágta a – ezennel világító zöldben pompázó – körmeit. Bill is aggódott a barátjáért, bár ő – mivel meg akarta nyugtatni a kedvesét – nem mutatta ki.
    Te jó ég, ennyi marhaságot... - gondolta lecsapva az újságot az asztalra.
    A percek csak teltek és teltek és nem történt semmi. A nővérek jöttek és mentek, de felvilágosítást egyik sem tudott adni. Végül egy talpig fehérbe öltözött orvos lépett ki. Velnias felugrott, majd mikor intett a doki neki vissza ült. A legutóbbi vizsgálatnál Cullen doktor kijelentette, hogy nem fog szóba állni egyetlen maffiózóval sem, csak a pénzért dolgozik. Körülnézett a várakozók között és végül Billhez lépett.
    - Uram ön... - kezdte hivatalosan.
    - Orvos vagyok, bár nem szülész és igen, tisztességes munkám van – kötötte ki a férfi, hallva az elég kínos incidensről.
    A doki hatalmasat sóhajtott és az egyik ajtó felé mutatott.
    - Rendben, nos... Mrs. Pettersont oda vittük át, a kicsi is jól van és gratuláljon az apának a nevemben – azzal elment.
    Esme és Jane elfojtottan felnevetett a komikus helyzeten. Velnias, Stefan és Brian egyszerre ugrottak az ajtóhoz, ám a pöttöm Esme mindenkit megelőzött. A szobában egy nővér azonnal eléjük ugrott.
    - Csak négyen jöhetnek be – mondta.
    Bill gyors létszámellenőrzés után visszafogta túlbuzgó szerelmét és előre engedte a többieket. Esme durcás képpel lesett rá vissza, mér amikor becsukódott előtte az ajtó.
    A szoba közepén egy ágy állt, amiről Angel eresztett meg feléjük egy bágyadt mosolyt. Haja kicsit kócosan terült szét a párnán, de szemeiben boldog fény csillogott. Karján egy kék takaró feküdt, benne kér meseszép kisbabával. Minden belépő azonnal megrökönyödött. Velnias összevonta a szemöldökét.
    - Drágám, a te családodban gyakoriak az ikrek? - kérdezte halkan Angel, miközben megsimogatta mindkét fiúcska arcát.
    Az ifjú maffiavezérnek nem kellett több, gyorsan odalépett és az örömtől hatalmasra nyílt szemmel szemlélte meg a két apróságot. A piciknek kék szemeik és kevéske, fekete hajuk volt. Csendben néztek fel édesapjukra, mintha tudnák ki ő. Velnias óvatosan vette fel az egyiket.
    - Szia kicsikém... - súgta rekedtesen.
    - Gratulálok... igazán szép gyerekek... - motyogta Brian átvéve a boldog apától a picit.
    Stefan nagy szemeket meresztett unokáira, majd mikor az ő kezébe jutott az egyik alig hallhatóan így szólt:
    - Attól függetlenül, hogy van bennük a te véredből is, Angel után ők a legcsodálatosabb kisbabák, akiket valaha láttam.
    Velnias büszkén kihúzta magát és megcsókolta a szerelmét. Szinte tíz centivel a föld felett lebegett.
    - Bocsánat, nem akarok belerondítani a pillanatba, de meg kellene tudnunk a kicsik nevét... - kotyogott közbe a nővérke.
    - Damon és... - nézett körül egyik szemöldökét felvonva Angel.
    A névben már több hónappal azelőtt megegyeztek. Acela ajánlotta nekik, mivel az ő édesapját úgy hívták.
    - Hogyha nem haragszotok... a Meddox gyönyörű név és... ritka. Pont, mint a ti szerelmetek, szerintem... - bökte közbe feszengve Jane.
    Minden szem felé fordult, a levegő megállt egy pillanatra, majd Velnias óvatosan, mosollyal az arcán nyomott egy puszit mindkét kisfia arcára.
    - Igazad van... Damon és Meddox lesznek...   

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Ugye ez nem a vége?? :'( Nem akarom...
    Annyira tetszik pedig. Kérek még!!!!
    Ikrek? Nem tudták, hogy ikerterhesség?? Egyébként nagyon jó lett. Ügyes vagy!
    Pusszka: Livi

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Hűűűű, de édi vége lett. *.* Nagyon aranyos lehet ez a Stefan Velnias féle ellenségeskedés. :P
    Köszönöm, hogy olvashattam. :)
    Már alig várom, hogy jöjjön a folytatás.

    Üdv, Yara Dubois

    VálaszTörlés